Bemutatkozás

Cégünk, a DKMK KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. 2014-ben jött létre, a bajba jutott emberek megsegítése érdekében, karitatív céllal.

2015 nyarától együttműködési megállapodás keretében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szakmai irányítása alatt, már az általános mentésben tudtuk üzemeltetni mentőtiszti-mentőorvosi kocsinkat,
amely akkor az országban egyedülálló módon, az első alternatív mentőszervezet által alapítványi jelleggel üzemelő mentő volt. Mivel a karitatív segítségnyújtás rengeteg önfeláldozással, elhivatottsággal és nem utolsó sorban nagy anyagi vonzattal jár, ezért szükségesnek tartottuk szolgáltatásaink bővítését.

2016-tól szakfelügyelet melletti úgynevezett őrzött betegszállítás tevékenységbe is kezdtünk vállalkozni, eleinte regionális viszonylatban Budapesten és környékén, később országosan is belföldi távolsági betegszállításokat is végeztünk. Mentőautóink alkalmasak ülő és fekvőbeteg szállítására egyaránt.
Ugyanezen évben egy helyi Szociális Otthonnal együttműködési megállapodást kötöttünk, ahonnan éves szinten mintegy 300-400 beteg el-illetve hazaszállítását végezzük jelenleg is.

2017-től kezdtünk foglalkozni nemzetközi viszonylatú, külföldi betegszállítással is. Külföldre és külföldről hazaszállítást is vállalunk. Fő nemzetközi betegszállításaink irányvonalaként Ausztria és Németország kiemelendő.
Angolul és németül beszélő kollégáinknak köszönhetően, 0-24 órában a betegek rendelkezésére állunk.
Minőségi szempontokat szem előtt tartva, kollégáink magasan képzettek, idegen nyelvtudással is rendelkező szakemberek. Professzionális szakmai színvonalú ellátást tudnak nyújtani szükség esetén.
Mentőautóink jól felszereltek és megfelelően karbantartottak.
Az Ön számára is ideális nemzetközi vagy külföldi betegszállítás szolgáltatásunk, ha kellemes és biztonságos utat szeretne megtenni!


Tel.: +36-30/857-9000
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!